A pergetők, akik szintet akarnak lépni…
A cím kissé pejoratív, mintha a legyezés a pergetés felett állna, pedig ez nincs így. Szóval az a bizonyos szint lehet akár lefelé is… Előre bocsájtom, hogy legyezőhorgász vagyok, ködös emlékeim vannak pergető koromból, de azzal nem megyek messzire. Valamint az itt leírtak a hazai viszonyokra érvényesek, hisz van egy csomó olyan víz és halfaj, ami teljesen más hozzáállást kíván, mint a hazai halfauna megfogása.
Tapasztalatom szerint a legyezőhorgászok legjelentősebb hányada a pergetésből érkezik, kevés az a horgász, aki más módszerek után érez késztetést legyessé válni, és gyakorlatilag elhanyagolható azok száma, aki ezzel kezdi horgász pályafutását, bár az évek során találkoztam ilyen emberrel is.
Szóval a pergető azt gondolja, kipróbálna valami újat, ami jobban megbizsergeti ott mélyen belül. Jó horgász, látja és érti a vizet, a szituációk jó részét rutinból megoldja. Van, aki csak pár jól bevált műcsalival, van, aki egy utánfutónyival érkezik a vízhez és érdekes módon mindkettő eredményes.
Azután úgy érzi, ez már nem elég. Esetleg eljut külföldre, valami szép hegyi folyó partjára a családdal, haverokkal és meglát egy vízben csapkodó pasast, rosszabb esetben szembesül azzal, hogy itt nem is lehet pergetni. Csak legyezni. Kicsit olyan, mintha egy bojlis tóra tévedt volna, ahol hemzseg a csuka. Meg a fenekező. És 300 méterre balra van behúzva az egyik, a másik meg az ellenkező irányba ugyanannyira. És a közbenső rész is az övé, csak az övé!

Tehát a pergető hazajön, elkezdi bújni a netet és rájön, hogy a legyezés majdnem olyan, mint a pergetés. Ehhez is kell bot, meg orsó meg zsinór meg MŰCSALI! Haha… tök egyszerű, gyorsan el a Kalandba és vegyünk mindent, azonnal.
És jön a hülye eladó hülye kérdésekkel:
- Hol akarsz horgászni? ( Mindenhol! )
- Milyen halra? ( Mindegyikre! )
- Van már valamid hozzá? ( Honnan lenne, akkor nem lennék itt! )
Sakk-Matt.
Persze nem.
Hogy egyszerűbbé tegyem, megpróbálom egy kicsit körbejárni a különbségeket, hátha könnyebb a döntés. Ami szerintem sokkal jobb a legyezésben, az tulajdonképpen két dolog. Az egyik, hogy a műcsalit, jelesül a műlegyet sokkal egyszerűbb elkészíteni, mint egy wobblert kifaragni, súlyozni, festeni, főleg azoknak, akiknek nem Lauri Rapala volt az édesapjuk.

Kis gyakorlattal egész jó bizbaszokat (műlegyeket) lehet gyártani, ha végképp nem jó, egyszerűen levágjuk a horogról és nem több órányi vagy napi, csak pár percnyi munkánk megy a kukába. És amikor a saját magunk kötötte műléggyel megfogjuk az elsőt… az olyan érzés, mint a szüzesség elvesztése. A másik előnye, hogy elképesztő mennyiségű műlégy elfér egy kis dobozban, nem kell tizesével venni a Versus dobozokat. Persze később ez is alakul: szárazlegyes, nimfás, sztrímeres, csukára, domira, stb., stb. és ugyanúgy egy csomó dobozzal indulunk, csak ezek kisebbek.
A másik, -és ezen lehet vitázni, hogy előny-e vagy hátrány- az maga a csali kívánt helyre juttatása. Míg a pergetőhorgász egy mozdulattal dob akármekkorát és akárhova (főleg elnézve a japán multis gurukat, akik 5 méterre bedobnak a bokrok alá) addig ahhoz, hogy a műlegyet eljuttassuk a kívánt helyre komoly előtanulmányokra és gyakorlásra van szükség. De éppen ez a szép. Akkor is tudok horgászni, azaz inkább a hobbimmal foglalkozni, ha nem a vízen vagyok. Kimegyek a parkba és a megrökönyödő és hülye kérdésekkel bombázó emberek között csapkodok, mint egy idióta. Itt fontosnak tartok megjegyezni két dolgot. Az egyik, hogy az, hogy a legyet eljuttassam a vízbe viszonylag egyszerű. Pár perc alatt megtanulható. A távolság és a pontosság növelése a kihívás, de megnyugtatok mindenkit, az sem olyan bonyolult, mint elsőre gondolnánk. De, mint ahogy angoltanárhoz vagy teniszoktatóhoz is elmegyünk, ha tanulni, fejlődni szeretnénk, bármily hihetetlen, de léteznek még kicsiny hazánkban is műlegyező-dobásoktatók. Nem is akármilyenek. Hogy lerövidítsük a tanulási folyamatot, hovatovább ne rögzüljenek hibás mozdulatok, érdemes keresnünk egy oktatót, de legalább valakit, aki már csinálja egy ideje.

Van a MÜHOSZ (Műlegyező Horgászok Országos Szövetsége), a legyesek szervezete, ők is mindenben segítenek. Tapasztalataim alapján pár óra oktatóval/tapasztalt legyessel történő gyakorlás után egész jól el lehet boldogulni szinte bármilyen szituációban és utána már magunk is gyakorolhatunk, fejlődhetünk. De mindenekelőtt horgásszunk! Értem ezalatt, hogy sokkal gyorsabban és élvezetesebben fejlődhetünk horgászat közben, mint szárazon gyakorlással. Sajnos már nem kapható, de aki tudja szerezze be/kérjen kölcsön/raboljon egy Szmutni Ákos:Legyezőhorgászat című könyvet. Merem állítani, hogy világviszonylatban is megállja a helyét és rengeteget tanulhatunk belőle akár kezdő, akár „profi” legyesek vagyunk.
És most lássuk a pergetés előnyeit: Huszonpár éve csak legyezek. Előtte csak pergettem. Engem nagyon beszippantott a műlegyezés és annak minden hozadéka, a légykötés, dobás, sőt az új vizek felfedezése. Valamint be kell vallanom, talán, ha közepes pergetőhorgász voltam, viszont a legyezésben azt hiszem elég jó vagyok, mégis azt kell mondanom, pergetni sokkal eredményesebb. Nem feltétlenül élvezetesebb, de halfogás szempontjából mindenképpen célravezetőbb. Ennek két fő oka van. az egyik a csali célbajuttatásának összideje. Pergetés során egy mozdulattal juttatom a csalit a kívánt távolságra, míg legyezve ez kicsit körülményesebb. Előre-hátra lendítésekkel növelem a kint lévő zsinór hosszát, míg elérem a kívánt távolságot, majd vízre(be) teszem a csalit. Ez a mozdulatsor több lendítés lehet (embere, tudása, távolsága válogatja, de a lendítések száma 2 és végtelen között van). Ez idő! Súlyos másodpercek! Azaz egy ötórás horgászat alatt a pergetőhorgász csalija mondjuk 95% időt tölt a halak remélt tartózkodási helyén, azaz a vízben, míg, -legyen az bármilyen kitűnő dobó- egy legyezőhorgászé legjobb esetben is 75-80%-ot azaz ennyivel kevesebb ideje van a halnak, hogy találkozzon a műcsalival, és nekünk, hogy megfogjuk őket. A másik ok pedig, hogy a pergető csalik és azok kiegészítői elképesztő variációkban kaphatók és ezáltal minden helyzetre (vízmélység, áramlás, bevontatás sebessége, méretük stb.) könnyedén találunk épp megfelelőt, amivel jó eséllyel lejutunk abba a mélységbe, ahol a ragadozóhalak épp tartózkodnak vagy táplálkoznak és a csalit ott is tudjuk tartani, illetve mozgatni. A műlegyek, még a nagy sztrímerek is csak korlátozottan súlyozhatóak, a legyezőzsinór fizikája is korlátozza a merülés mélységét és a csali kívánt mélységben tartását. Magyarán pergetve sokkal gyorsabban és eredményesen alkalmazkodhatunk bármilyen szituációhoz és bármilyen vízmélységben. Valamint bizonyos pergető módszerekkel akár egyhelyben tartva is mozgathatjuk a csalit, míg legyezve ez szinte lehetetlen. Mégis vannak olyan szituációk, amikor a legyezés eredményesebb, (pisztrángos vizeken mindenképp, de domolykózásnál és csukázásnál is előfordulhat, hogy jobb ostorozni a vizet, mint dobálni.
Röviden ennyi! Azt javaslom, mindenki csináljon, amit akar, de minél több dolgot próbáljon ki, mert nem tudhatja melyik lesz a végén az igazi!