Salmo

A Salmo cég 1991 tavaszán kelt életre, a lengyelországi Olsztyn városában. A cég két alapítója és egyben tulajdonosa, Piotr Piskorski és Radoslaw Zaworski a helyi akadémia halászattudományi szakán végeztek. Halbiológiai és horgászati ismereteiket felhasználva kezdtek el wobblereket gyártani. A legelső darabok a Minnow és Bullhead sorozatból valók. Ezek a mai napig megtalálhatóak a legtöbb horgászbolt wobbler kínálatában.
Egy évvel később, már néhány újabb modell is megjelent, mint például a Perch (sügér), Pike (csuka) több méretben is és a Whitefish és a Butcher, többféle színben, de mindegyik csak úszó tipusban. Ezek a műcsalik megszólalásig hasonlítanak az élő halacskákra, melyekről megmintázták őket.
1995 tavaszán egy újabb jelentős állomás a Salmo történetében, megjelenik első termékismertető katalógusuk és márciusban Varsóban, az országos horgászkiállításon elnyerték az Arany Pikkely díjat. Az év júniusában Genfben, az Európai Horgászcikk vásáron bemutatták a Hornet sorozatot. 1996 márciusában ez a széria egy újabb Arany Pikkely díjat jelentett a gyárnak, mely wobblerek máig a legkeresettebbek között vannak.
1996 nyarán a cég átköltözik Gietrzwaldba, a régi telephelytől 20 km-re. Nemsokára újabb bemutatkozási lehetőség adódott a csodás termékeknek, immár a tengeren túl, a 39. Nemzetközi Sporthorgász Expo-n.
1997 tavaszán már az új épületben folytatja munkáját a vállalat. Egy évvel később Varsóban ismét megkapták az Arany Pikkely díjat a Hornet sorozat egy modelljéért.
Új modellek, színek látnak napvilágot a cég palettáján, a már megszokott kiváló tulajdonságokkal, úgymint szép festés, amit talán nem túlzás művészi alkotásnak nevezni, vagy a kitűnő mozgási jellemzők. A kis dobozkákban háromnyelvű tájékoztatót talál a vásárló, mely segít eligazodni a cég termékei között.A 2001-es évben új modellek jelennek meg, a Sting, a Salmo Pop, és már meglévő modellek újabb méretekben. Ugyanebben az évben megjelenik a vertikális horgászatra alkalmas Chubby Darter.
A gyár tervezői híres horgászokkal együttműködve, most is új modelleken dolgoznak és tesztelik azokat.

salmo



Copyright © 2024 Kaland horgászbolt netbolt. Powered by Zen Cart