Hends Tungsten Fejek Arany 10db

Alap ár: 790 Ft

Nehéz döntés áll mögöttünk.
Álljunk be a sorba és áruljuk a Kínából importált „wolfram fejeket” olcsón, vagy forgalmazzunk egy megbízható, nyugati gyártótól, drágábban, de sokkal jobb minőségben. Úgy döntöttünk, hogy ez utóbbit választjuk. A döntés mögött jó pár év tapasztalat áll. Sajnos a távol keleti tungstenfejek, bár áruk valóban kedvező, -csak kissé magasabbak a rézfejek áránál- de a horgászatok során bebizonyosodott, hogy az olcsó tungstennel sajnos több probléma is fennáll. Az első, és legfontosabb, hogy nem tiszta wolfram, hanem kevert, a súlya jelentősen elmarad az elvárttól, így épp az a tulajdonsága nem valósul meg, amiért érdemes rézfejek helyett használni. Egyszerűen nem jut le olyan mélységbe, ahova szeretnénk, esetleges plusz ólmozás pedig lehetetlenné teszi egy karcsú, kevés anyagigényű, ámde annál fogósabb nimfa elkészítését. A másik probléma, inkább esztétikai, de azért zavaró, ugyanis a felület színezése nem tökéletes, nagyon sérülékeny és hamar letöredezik, (jellemzően a festett fejeknél, pl. a narancs) vagy elszíneződik, fakul. A furat sem egységes, találni kisebb-nagyobb eltéréseket, amik megnehezítik a használatot.

10 darab / csomag

 


Megveszem:

Válasszon:

Méret









Hiba!

Méret Választás kötelező.


Copyright © 2024 Kaland horgászbolt netbolt. Powered by Zen Cart